Mastodon

A magyar kultúra napja alkalmából

Kölcsey a Himnusszal, én Gellei Imrével neveztem be.

figyelem: a wordpress szerint
12 perc a várható olvasási idő

Valamikor mostanában tizenöt éve történt, hogy megfáradni látszott a labdabiztos első generációja, név szerint mészöly sámán, zombi tibi, pajzán gyula és stréber gyuri. 2007 nyarán indult az oldal, és annyira kenték bele a nitrót, hogy alig másfél év után köhögni kezdett a motor.

Egyszer megkérdeztem az Alapító Atyákat, mégis milyen indíttatásból kezdtek bele az egészbe? A válasz annyi volt, hogy egy közös projekt után nem akartak elszakadni egymástól, és a legjobb ötletnek egy blog tűnt. A téma pedig adta magát, a közös szerelem: a magyar foci.

2007 nyarán gyakorlatilag nem volt sportblog Magyarországon, pláne olyan nem, ahol egyedi véleményt lehetett volna olvasni. Egyedül a nagyjából fél éve működő, a régi indexen belülről szerkesztett, nemzetközi focival foglalkozó NST, ami ekkor már egy generációváltáson is túl volt, és _benito, illetve főleg heinrich belépésével megjelent náluk valamiféle edukációs irány. Utóbbi azért is érdekes, mert szerintem csak akkor értelmezhető egy blogger bloggerként, ha nem az olvasóknak, hanem a saját érdeklődési területéről írogat, és csak akkor, amikor kedve van. Mondjuk henyánál pont bukik az elméletem, mert amit csinált az egyszerre volt érdekes és értelmes, cserébe szerintem sosem értette a blogot, mint műfajt. És miközben írogattak: közösség termett körülöttük.

„A magyar kultúra napja alkalmából” bővebben

Schlosser jutalomjátéka Kispesten

(Nagy nap Kispesten.)

Minden évben Kispesten kezdik el a szezont, valamilyen barátságos mérkőzéssel. Azért Kispesten, mert ott nincs futballtilalom. Úgy látszik már az új szezon kopogtat az ajtón, mert ma Kispesten már jelentős meccseket játszanak. Schlosser tartja tréneri jutalom játékát s ennek során előbb a kispesti amatőrválogatott az FTC csapatával, majd a Ferencváros a Budai „11”-el méri össze az erejét. Szép a program. 

via Nemzeti Sport, 1930. július 13., Arcanum Digitális Tudománytár

A mérkőzésről fennmaradt egy videórészlet, és ezzel jelenleg az egyik legkorábbi ismert mozgóképfelvételünk a kispesti pályáról. Sajnos, a részlet tényleg részlet, annyira rövid, és a képen is inkább Schlossert mutatja a kamera, mintsem a stadiont.

„Schlosser jutalomjátéka Kispesten” bővebben

A Honvéd szurkolójaként egy számunkra igen fontos kérdést fogunk hosszan és kellő unalommal feszegetni

Talán lesz köztetek egy nyelvész, nyelvtanász, nyelvőr (aki még nem fordult el tőlünk), és a helyünkre tesz minket.

Sosem volt túl jó a helyesírásunk, és ennek ellenére mégis rögeszmésen próbálkozunk azzal, hogy szövegeket állítsunk elő, majd ezeket a szövegeket szélesebb közönség előtt is bemutassuk. Legalább ennyiben hasonlítunk Schmitt Pálra.

Tudatában léve a szélesebb közönséghez eljutás felelősségével, többször is felvállaltuk olyan kérdések tárgyalását, és foglaltunk állást valahol, amelyek a klubnak, vagy éppen a szurkolók egy részének nem szimpatikusak, kellemetlenek, esetleg érdektelenek, azonban nekünk, illetve az általunk elképzelt klubethosz szempontjából fontosnak tartunk.

Például a zártkapus meccsek ellen folyamatosan felemeljük a hangunkat, folyamatosan szembesítjük a klubot az általa tett ígéretek be nem tartásával, azonban egyetlen dologban végig bizonytalanok voltunk és vagyunk:

egybe (zártkapus) vagy külön (zárt kapus) kell írni?

Itt van tehát a felelősség elásva: tovább romboljuk a lakosság – hozzánk hasonlóan – amúgy is gyenge helyesírási átlagát, vagy megtanulunk legalább egy dolgot leírni helyesen?

„A Honvéd szurkolójaként egy számunkra igen fontos kérdést fogunk hosszan és kellő unalommal feszegetni” bővebben

Miért? Miért? Miért?

Poszt egy felesleges mondatról.

Teljesen mással szerettünk volna ma foglalkozni, azonban botor módon megnyitottuk a honvedfc.hu-t, hogy némi hivatalos információra tegyünk szert, és esküszöm nem akartam, de azonnal felb*szták az agyam. Nem kerestem, nem azzal a szándékkal böngésztem a sorokat, hogy fogást találjak rajta, hanem csak olvastam, és éreztem, ahogy megy fel a pumpa. Mutatom:

„Miért? Miért? Miért?” bővebben

A Honvéd megtanít minket arra, hogy nem szabad minden ígéretet elhinni

Csak bevallotta a Honvéd, bár többször, több edzője, több ügyvezetője, több cikkben, interjúban, ankéton is elmondta, hogy nem támogatják a zárkapus edzőmeccseket, egyáltalán nincs ellenükre, ha nézők vannak az edzőmeccseken, és tették ezt az elmondást szóban és írásban is (utóbbi visszakereshető könnyedén), a valóság mégis az, hogy a

Honvéd rendre zárt kapuk mögött játssza az edzőmeccseit,

függetlenül attól, hogy ki az edző, ki az ügyvezető, vagy hogy mit mondtak korábban. Legutóbb tavaly nyáron ígérte meg a klub, hogy törekedni fognak arra, minél több mérkőzést láthassanak a helyszínen is a szurkolók. (Alig két héttel a bejelentést követően máris zártkapus meccseket játszott a Honvéd az akadémián.)

honvedfc.hu, 2023.06.28.

Mindenféle ígéret ellenére ezt a téli felkészülési időszakot is sikerült úgy lehozni, hogy:

  • játszunk a nézőknek épített Bozsikban a román első osztály egyik csapata ellen – zárt kapu;
  • játszunk a Honvéd akadémiáján és edzőközpontjában a nézők fogadására felkészített centerpályán – zárt kapu;
  • játszunk az MTK akadémiáján és edzőközpontjában a nézők fogadására felkészített centerpályán – zárt kapu;
  • majd játszunk újra a Honvéd akadémiáján, ezúttal végre nézők előtt.

Vagyis a magyar állam épített egy stadiont és két edzőkomplexumot, együtt közel 30 milliárd forintért, ahol a klubok, jelentős részt jellegét vesztett közpénzből gazdálkodva is képtelenek megoldani a saját ígéreteik ellenére, hogy nézők előtt játsszanak felkészülési meccseket.

Jár a taps.

„A Honvéd megtanít minket arra, hogy nem szabad minden ígéretet elhinni” bővebben

Szombat délután kezdjük a tavaszt a festői Kozármislenyben

„Szombat délután kezdjük a tavaszt a festői Kozármislenyben” bővebben

Nagyjából teljes a felkészülés programja

  • a BVSC elleni meccs pontos időpontjára még várunk,
  • valamint, mivel nem emelték ki külön, hogy a meccseket nézők előtt rendeznék, arra is várunk, hogy mikor mondják ki: zártkapu. Az Arad elleni meccs például négy nap múlva lesz, ennyi idővel előtte azért már lehetne tudni ilyen apróságokat.
„Nagyjából teljes a felkészülés programja” bővebben